Reggel az ébresztőm irritáló hangjára keltem, amit dühöngve nyomtam ki már vagy tizedjére.
Várj mi??? Hány óra? Gyorsan a kezembe vettem a készüléket majd mikor megláttam, hogy már fél kilenc van, szélsebesen szálltam ki az ágyból majd a fürdőbe indultam, hogy lezuhanyozzak.
Miután kész lettem, egy törölközővel a derekam körül mentem vissza a szobámba és sietve szedtem elő valami normális göncöt. Felöltöztem majd lementem a konyhába és szomorúan vettem észre, hogy drága szüleim még itthol vannak.
-Jó reggelt fiam! -mondta apa a kanapén ülve és éppen egy újságot olvasott. Anya is épp akkor lépett be a nappaliba apa kávéjával, amit Sana néni csinált.
-Jó reggelt Jungkook! -köszönt ő is mosolyogva.
-Nektek is. -morogtam, majd a konyhába léptem valami kajáért.
-Nocsak.... te ilyen korán? -nevetett fel Sana néni, mire megforgattam a szemeimet.
-El kell mennem dolgozni vagy apám nem ad több pénzt! Mi van kaja?
-Szendvics jó lesz? - kérdezte mire bólintottam. -Rakok el neked későbbre is ha megéheznél. Nem muszály mindig étterembe menned amikor én szivesen csinálok neked akármit.
-Tudom és köszönöm! -mosolyodtam el.
-Mikorra mész?
-Kilenc... -mondtam lazán.
-De már kilenc lesz két perc múlva. -nézett az óra felé, nekem.pedig kikerekedtek a szemeim.
Gyorsan megcsinálta nekem a szendvicseket amit bele is raktam egy kis hátitáskába amibe a pénztárcám meg a tekefonom is volt. Elköszöntem anyáéktól majd a kocsi kulcsot a kezembe véve szaladtam az autóm felé.
Egy 15 perc alatt megérkeztem az árvaházhoz és miután leparkoltam lihegve szaladtam a bejárati ajtó felé, majd mikor beértem megtorpantam ugyanis a faszom se tudja hova kell menni. Körbe néztem majd megláttam, hogy egy negyven év köröli nő közeledik felém.
-Szia biztosan te vagy Jeon Jungkook. -mosolygott rám, amit próbáltam viszonozni.
-Igen én vagyok. Nézze nekem fogalmam sincs mit kell itt csinálni csak apám mondta....
-Majd mindent elmagyarázok csak menjünk egy csendesebb helyre.
Elindultunk egy hosszú lépcső felé, amin felmentünk majd letértünk jobbra egy hosszú folyosóra. A folyosó végén megálltunk egy ajtó előtt amin miután bementünk leültünk két fotelba.
-Szóval... ugye itt olyan gyerekek vannak akiknek nincsenek szülei. Külömböző korosztályok vannak. Ennek a helynek a vezetője kitalálta azt, hogy akik segíteni szeretnének ezeknek a gyerekeknek, önként jelentkezhetnek és foglalkozhatnak pár óra hosszát velük. Játszani, vagy esetleg beszélgetni. Az én nevem Mrs.Lee és én is egy nővér vagyok. Én a 14 éves gyerekekkel foglalkozom. Nagyon sok programot szoktunk szervezni és a gyerekek is nagyon értelmesek és soha nincs gond velük. Ha tetszik az ötlet akkor nekem leszel a segítőm. -mondta ezekszerint Mrs. Lee.
-Rendben és mikor lehet kezdeni?
-Hát akár most is megmutathatom a gyerekeket és beszélgethetsz velük. Most ha jól tudom a játék szobábam vannak és ott kedvükre azt csinálnak amit akarnak. Valaki játékokkal játszik de aki nem olyan gyerekes akkor van pár tabletünk és azon is elfoglalhatják magukat.
-Ez jól hangzik, akkor szetintem menjünk. -mondtam lehetőleg kedvesen. Csak nem lesz ez olyan rossz. Majd beszélgetek a cuki kislányokkal meg talán kisfiúkkal és hamar elfog menni az idő.
-Örülök, hogy így állsz hozzá a te korodban elég kevés ilyen ember van. -mosolygott miközben felállt.
Zavartan bólintottam majd el is indultunk egy elég nagy terem felé. Mrs.Lee halkan benyitott majd én is mentem utánna. Belépve megláttam a gyerekeket akik elég sokan voltak. Mindenki csoportban játszott vagy beszélgetett. Jobban körülnéztem majd meg is láttam egy kislányt aki egyedül ült a sarokban és éppen rajzolt. Mrs.Lee csak bólintott egyet én pedig el is indultam a kislányhoz. Leültem mellé mire rám emelte hatalmas ártatlan boci szemeit.
-Szia! -köszöntem neki kedvesen. -Jeon Jungkook vagyok. Téged, hogy hívnak? -kérdeztem, de ő még mindig bámult majd hirtelen elkapta a tekintetét és tovább rajzolt. Felvont szemöldökkel néztem a gyönyörű lányt, majd közelebb csússzantam hozzá.
-Mit rajzolsz? -ismét rám nézett majd vissza a rajzra. Elém tolta a kis lapot amin egy űrhajó volt de nem csak egy átlagos űrhajó. Gyönyörűen meg volt rajzolva minden. Egyszerűen megirigyeltem a kislány kéz ügyességét.
-Nagyon ügyesen rajzolsz. Még sosem láttam olyan lányt aki űrhajót rajzolt volna. -mondtam mire rám kapta tekintetét ami elég mérges volt.
-É-Én nem vagyok lány! -mondta halkan de határozott hangon.
-Nem?
-A lányoknak hosszú hajuk van, nekem nincsen. -mondta kioktatva nekem pedig kitágultak a szemeim. Én kajak azt hittem, hogy lány hiszen az arca teljesen olyan. Meseszép! Ez az egy szó jutott róla eszembe.
-Óh akkor bocsánat! De akkor elárulod a nevedet?
-Kim Taehyung vagyok! 14 éves! Te hány éves vagy? -nézett rám csillogó szemekkel, ami akaratlanul is megdobogtatta a szívemet. Mi a fasz?
-22 vagyok, de tegazz nyugodtan ahogy eddig is. -húztam egy félmosolyra ajkaim.
-Oké! És miért jöttél ide hozzám?
-Hát tudod az apukám küldött, hogy jöjjek el és ne csak otthol üljek. Te voltál csak egyedül ezért ide jöttem.
-Értem!
-És miért vagy egyedül?
-Nem szeretem a többieket, mindig csúfolnak a kinézetem miatt meg azt mondták, hogy én buta vagyok. Csak egy barátom van Yoongi de ő most beteg ezért a szobánkban maradt. -mondta szomorúan.
-Ne foglalkozz velük! Szetintem gyönyörű vagy! -nyúltam álla alá, amit nagy szemekkel nézett. Még egy csomót beszélgettünk és még rendesen jól éreztem magam ennek a fiúnak a társaságában. Nagyon sok értelmes dolgot mondott és mutatott nekem. Nagyon okos fiú de mikor megkérdeztem, hogy van-e olyan lány aki tetszik neki nem válaszolt csak megrázta a fejét.
Ezután kicsit szomorú lett és alig tudtam vissza hozni a kedvét. Észre vettem, hogy mikor már elég sokat beszélgettünk meg nevettünk egyre többször ért hozzám, persze neki ez nem tűnt fel ugyanis látszik rajta, hogy nagyon ártatlan és ha kimomdanám a dugás szót tuti nem tudná mi az!
-Jólvan gyerekek késő van! Mindenki rakja le a játékot amivel éppen játszik majd álljatok be kettesével és vissza megyünk a szobánkba majd utánna vacsorázni! -jött be a terembe Mrs.Lee. Ránéztem Taere, aki már a sírás határán volt. Ijedten húztam az ölembe a vékonyka fiút majd a hátát kezdtem simogatni.
-É-Én veled aka-akarok lenni Jungkook! Ne menj el kér-kérlek! -szipogott.
-Tae nem szabad sirni, már nagyfiú vagy hozzá! Én is szeretnék veled lenni de most menned kell. Fogadj szót szépen és igérem holnap is jönni fogok! -pusziltam meg az arcát.
-De én nem akaroom!
-Hányra szeretnéd, hogy jöjjek holnap?
-Hétkor kelek és fél nyolckor megy mindenki reggelizni utánna pedig mindenki ide jöhet....
-Akkor holnap reggel nyolcra itt vagyok, rendben? -kérdeztem mire egy hatalmasat bólintott és már szaladt is a többiekhez. Elköszöntem Mrs.Leetől majd el is indultam haza.
Fogalmam sincs mi ez az érzés, de egyszerűen fontos lett számomra ez a fiú...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése